Baku tankokat, löveget, rakétavetőt vett, de Moszkva Örményországnak is adott el fegyvereket.
Mindent meg akarnak adni a partnerüknek, miközben attól tartanak, kiderülne orgazmus-zavaruk, a pasik rosszul kezelnék a helyzetet.
Két-három napig lángolhat Csapajevszk környéke. 11 millió lőszert tárolnak a katonai bázison.
Gál György 51 hónapig volt előzetes letartóztatásban.
Az internet- és telefonmegfigyelés az jó, állítja a megfigyelési ügyben érintett hivatal egy vezetője.
Ma este Gorbacsov és Sharon Stone is koccintani fog, elvileg a legidősebb hivatalban lévő galambra.
Keresésére búvárokat küldtek, holttestét végül néhány órával később találták meg a tóban.
Volt ahol a százszorosára emelkedett az önkéntes donorok száma, miután a Facebook elkezdte megjeleníteni a profiloldalakon a jelentkezést.
Mint egy friss interjúból kiderült, a brit humorista anno nem éppen a legelegánsabb módját választotta annak, hogy közölje az énekesnővel, véget vet házasságuknak.

